Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2019

Táncos-kalandos hétvége 2019

Idén ismét megrendezésre kerül a táncos-kalandos hétvége 2019. augusztus 9-10-11-én. A helyszín Bernecebaráti Pest megye legészakibb települése a Börzsöny nyugati lábánál. Ez a hétvége az aktív kikapcsolódást kedvelőknek való. Olyanoknak, akik szabadidejüket szeretik a természetben kirándulással, mozgással tölteni. A táncos programok között szerepel reggeli táncmeditáció és törzsi fúziós tánctanulás. Mindkét táncos program úgy lett összeállítva, hogy előképzettségtől függetlenül, bárkinek hozzáférhető táncos élményt nyújtson. Olyanoknak is , akik már ismerik ezt a műfajt és olyanoknak is, akik szeretnének megismerkedni vele. A táncmeditáció igazi lélekfrissítő napindító, a törzsi fúziós tánc pedig elsősorban mozgáskordináció, testtudat és ritmusfejlesztő feladatokból áll, mindemellett nőiességünk rétegmegéléseinek sokszínű tárháza is.  A hétvége kalandos részében szerepel egy akadályverseny, ami a hely mélyebb megismerését célzó olyan típusú játék, ami táncos feladatokat is tar