Régen írtam csak úgy naplószerűen gondolatokat a táncról. De egy tegnapi beszélgetés kapcsán olyan gondolataim támadtak, amiket szeretnék megosztani másokkal.
Eredeti fúziós óra e vagy sem?
A MOME-n végeztem formatervezőként. Ez most teljesen idetartozik, mert egy olyan példát szeretnék felhozni amihez ezt most le kellett írnom. Szóval tanultam design történetet és design elméletet és /persze gyakorlatot/ minden ilyesmi dolgot, ami /nem csak/ tárgyak létrehozásáról szól. A lényeg, hogy nagyon hamar megragadt bennem a gondolat miszerint új dolgok létrehozásához elengedhetetlen a kísérletező jellem. Azok, akik mertek összekavarni két vagy több olyan "anyagot", amit előtte más soha, általában hamarabb hoztak létre, alkottak, fedeztek fel nagyszerű dolgokat, mint mondjuk robbantottak föl egy labort.
A művészekre mindig furcsán néztek egy bármilyen gyárban tartott szimpózium kapcsán az ott dolgozók, kicsit félve, rettegve, hogy ez a sok furcsa figura mit fog most itt művelni, "nézzd jaj összeöntötte azt a sárgát azzal a zselés lilával és jjaaaj azt nem szabad benne van a szabályzatban is mit fog szólni Zoli bácsi...." aztán pár éven belül meg gyárthatták a bátor kísérletezéseik eredményeit. Persze akkor meg azt mondták, hogy azt a sárgát meg azt a zselés lilát össze kell önteni. Ez a szabály és ezt csak így szabad! Pirike, aki már 20 éve ott dolgozik a gyárban mosolygott ezen, de az az új kislány meg azóta is azt hiszi ez mindig is így volt és így is marad.
Az experimentalista /kísérletező/ jellem nem képes egy kijelölt trendet követni. Az ilyen ember folyamatosan új anyag létrehozásán doglozik.
Na igen. Így jött létre a fúziós tánc is. De egy experimentalistát nem lehet követni. Előfordul, hogy megpróbálja módszerét állandó érvényűnek feltűntetni, de az csak egy aktuális pillanat aktuálisan jó eredménye, ugyanis önmagát is igyekszik megkérdőjelezni felülírni magyarul fejleszteni. Jó esetben így folyamatosan változik és nem arra törekszik, hogy klónokat hozzon létre hanem másokat is kísérletezésre bíztat. Ez az ő természete. Ezt szereti a világban és az emberben, mert ezt szereti önmagában is. Tudja, hogy mindenkiben ott szunnyad vagy él ez a képesség és támogatja az önálló, új dolgokat, ami aztán őt is tovább inspirálja.
Nem egy, nem kettő és nem három ember kísérletezett a fúziós táncon sem, hanem mindenki aki valaha egyet is lépett, hullámzott, jelen volt ebben a stílusban. Sokan a mai napig csak alapanyagokat keresnek hozzá, hogy megtalálják a saját fúziójukat. Természetesen vannak meghatározó kísérletezők, akik alapjaiban inspiráltak/nak másokat.
Tehát egy élő folyamatosan fejlődő stílusról van szó. Olyan ez a tánc, mint egy önnálló organizmus. Szoros összefüggésben állandó válaszreakcióban egy rohamtempóban változó izgalmas zenei dimenzióval. Olyannyira, hogy egy tíz évvel ezelőtti mozdulatról, látjuk hogy az bizony tíz évvel ezelőtti. Egy ilyen csodálatos fejlődő műfajra hogyan jelentheti ki bárki, hogy ez csakis így van, ez az eredeti, amit a másik csinál az nem, ő nem tudja, csak ő meg ő tudja?
Ha én látok egy olyan táncost, aki különleges és új dolgokat épít be, mozdulatai, tánca egyéni, akkor örülök és azt mondom, hogy "EZZZAZ VÉGRE!".
Azok, akik le akarják szögezni, hogy márpedig ez így van sehogy máshogy nem lehet azok szerintem egy gyönyörű, szabad, vágtázó lovat akarnak visszafogni.
A mozdulatok elnevezései:
Ugyanúgy, mint a balettban a fúziós táncban is van rá igyekezet, hogy egyetlen általános elnevezés legyen egyetlen mozdulatra, egyetlen /mondjuk ez nem teljesen igaz/ nyelven. Mivel folyamatos változásban van a mozgáskészlet ez szerintem felesleges próbálkozás.
Attól még, hogy létezik ez a megközelítés, -mondjuk - "a főnix nadrág" elnevezésű mozdulat mögött van egy geometria, egy vízszintes, egy függőleges, egy kör vagy egy hullám. Éppen ezért szerintem, ha egy tanítványnak azt mondom ez egy "sütrmük" azért érdemes hozzátenni az anyanyelvén, hogy ez egy függőleges felfelé csípőnyolcas. Mert ezen a nyelven ez a fogalom neki sokkal többet jelent.
Ezért én szeretek úgy tanítani, hogy azt mondom, amit csinálok. De ha már fantázianevek, még akkor is sokkal jobb, ha egy adott csoportban születik meg egy pillanatban, /mert ahhoz egy egész történetet tudnak kapcsolni/ mintha egy távoli galaxisban kitalált idegen szó hallanának.
Tanítási módszer:
Egy másik iskolában arra tanítottak, hogy sose használjuk más módszereit úgy, mintha az a sajátunk lenne. Egyszerűen azért, mert nem a mi tapasztalatainkra épül, így sose lesz hiteles és kevésbé eredményes, mintha kidolgoznánk egy saját módszert. Ezért bárhogyan is tanultam egy mozdulatot mindig figyelek tanítás közben, hogy az úgy átment e vagy sem és a megfigyeléseim alapján próbálom fejleszteni az oktatás eredményességét. Olykor igen nagy nevek módszerei bizonyulnak hatástalannak. Ehhez sajnos el kell fogadnunk, hogy mindannyian képesek vagyunk hibázni. Ha tévedhetetlennek gondolunk egy-egy táncost az nekem - lázadó jellemként - nagyon hasonló egy személyi kultuszhoz és az még sosem vezetett jóra. Attól persze még szerethetünk vagy tisztelhetünk másokat, hogy közben végig tudjuk ő is egy ember.
Így ebben a megközelítésben, ha bárki azt mondja egy másik táncosra, tanárra, hogy ő nem úgy és nem azt táncolja, tanítja ahogyan kell, annak semmi értelmét nem látom. Ha lenne rá módom én mindenkit távol tartanék attól, hogy másokat szolgahűen másoljon. Úgy az egész élet minden területén! Ha gyerekeket tanítanék igen korán megpróbálnám az önálló gondolatok alkotására irányítani a figyelmüket. Még teljesen egzakt/nak hitt/ tudományok tanításánál tanulásánál is az egyéni megközelítést díjaznám.
Szóval én 15 év tanítási tapasztalatát folyamatosan feldolgozva tanítok. Sok évre visszamenőleg megvannak az óravázlataim, amiket újragondolok, értelmezek, elemzek és fejlesztek.
Tisztelem és szeretem ha mások is kreatívan és bátran használják az éppen a "kezükbe került anyagot" bármiről is legyen szó. De a vezérelv az mindig fontos! Az, hogy tudd miért táncolsz, miért alkotsz és miért tanítasz! Erre pedig keresse meg mindenki a SAJÁT, jószándékú válaszát!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése