Ugrás a fő tartalomra

RÓLAM



Kedves Olvasó!
Üdvözöllek a táncos blogomon!
Ha rákattintottál erre a fülre akkor bizonyára nem ismersz. Pár információ rólam:
A MOME-n szereztem tervezőművész diplomát és művészetterápiás csoportvezetőnek tanultam.
24 éven keresztül díszleteket és jelmezeket készítettem, közben magániskolákban tanítottam vizuális művészeteket. Az SZFI-n rajz festés mintázást és kreatív tervezést tanítok a mai napig.
Táncos pályafutásom 2001-ben tanulással indult. Klasszikus hastáncot, indiai táncokat, kortárs táncot és utcai táncokat tanultam és mozgásszínházi kurzusokat vettem.
2005-ben Budapesten megalapítottam a Művészetek Szelencéjét, ahol több művészeti ágban vezettem másokkal együtt kurzusokat. Ott indult a tánctanítás, ott alakult meg az első tánccsoportom. Azóta több budapesti stúdióban és vidéken is voltak és a mai napig vannak fúziós hastánc csoportjaim.  Jelenlegi tánccsoportjaim, a Chill Fusion /Esztergomban/, a West Fusion /Budapesten a Nyugatinál/ és a Flash Fusion /tanítványaimból válogatott csoport/.
Rendezvényeim: Az esztergomi tánctalálkozó, az Art and Chill összművészeti mini fesztivál, az esztergomi Várszínház hangulatos gálaestjei és a Táncoskaland tábor minden évben ismétlődik. 
Közös rendezvényünk Joós Judittal a Tribal Leader Meeting, ahol a hasonló tánctanárokat szeretnénk együttműködésre ezáltal a minőségi szakmaiság felé sarkallni. Az évente Joós Judit által megrendezésre kerülő  törzsi hastáncversenyen meghívott zsűritagként igyekszem segíteni a táncosokat kitűzött céljaik elérésében. 
A tánc számomra elsősorban közösséget jelent és fizikai mentális fejlődési lehetőséget, amit szeretnék másokkal is megosztani. Sok csodát láttam már így nem kérdéses, hogy ezt a fajta lehetőséget meg kell ragadni. Tapasztalataimat rögzítem és óráimat ezáltal folyamatosan fejlesztem. Számomra a stílus konzerválása és a stílusjegyek szolgalelkű ismétlése nem cél, így táncos munkám során a felfedezésre teszem a hangsúlyt egyéni és csoportos szinten is. 
Szóval tanárként, vizuális művészként, performance művészként és táncosként is aktívan működöm. 
Más kódokkal:
Oroszlán/ Halak/ Ikrek hold/ rengeteg bolygóval a szűzben. 







Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Miért szűnt meg a Sweet Ginger?

Ezt a kérdést többen is feltették nekem, ezért gondoltam válaszolok részletesen és igyekszem úgy, hogy a tanulságos részét ti is megkapjátok. 2001 óta táncolok és 2005 óta tanítok hastáncot. Az elmúlt közel 20 év alatt számtalan csoportom alakult ebből az egyik legnagyobb veszteség a Babylon Bellydance Company volt, amit Sarkadi Eszter Mirkával vezettünk. Nagyon aktív, inspiráló és sikeres évek voltak ezek Mirka Indigó stúdiójában. Mirkával: Akkoriban a budapesti három csoportom és vidéki két csoportom tanítványi száma hatvan fő fölött volt. Sokat dolgoztam azért, hogy eljussak odaáig. De az ellenerők - akiket ez csöppet sem érdekelt - még keményebben dolgoztak. Olyan ez, mint amikor megszületik valaki és kialakulóban van az immunrendszere. Nem futhat el vagy hátrálhat meg, meg kell küzdenie különben minden elvész. Ha sikeres vagy bármiben is az ellendrukkerek meg fognak jelenni. Akkor - ma már tudom nem kellett volna - én feladtam a küzdelmet. Nem értettem mi történik velem. Egy napon

Márciusi workshop

A márciusi workshopon Burkus Dávid színpadi jelenlét és belső béke című workshopjával fogja segíteni fejlődésünket. Dávid általában gyerekekkel foglalkozik de ismervén őt azt gondolom nagyon hasznos két órában lesz részünk. Külön csak az ő részére is lehet jönni, de jelentkezni szükséges a debreceninelli@gmail.com-on. Várunk mindenkit szeretettel!

Új kezdő táncórák Esztergomban

Ha még eddig nem hallottál volna róla, akkor elmondom, hogy Esztergomban létezik egy Sweet Ginger nevezetű törzsi fúziós tánccsoport. Most lehetőséged nyílik kapcsolódni ehhez a női közösséghez. Keresem azokat a nőket, akik szeretnék valódi, női minőségük sokszínű rétegeit megélni egy olyan világban ahol erre kevés lehetőség adódik. Olyanok, akiktől távol áll a felszínes pop kultúra, akik vágynak a táncra, de nem zumba és nem "dizsi" kategóriában.