2014 nyár végén meghívást kaptam az esztergomi Reanimatio művésztelepre, hogy ott workshopokat tartsak. Minden nagyon gyorsan alakult, így a nyolc esti workshopra napközben készültem föl. Mivel a workshopok bárki számára nyitottak voltak, így igyekeztem széles réteg számára elérhető programot összeállítani. A két órás workshopok első fele egy-egy aznapi kombinációból állt, ahol a táncélményre helyeztem a hangsúlyt. Olyan sorokat állítottam össze, ahol a törzsi fúziós hastáncban használt bonyolult technikai elemeket mellőztem és csak ritkán mutattam belőle kis kóstolót. Gyakoribbak voltak az egyszerűbb mozdulatok és az azonos módszeren alapuló mozgás csoportok. (na azért azt nem mondtam, hogy könnyű volt :) ) A workshopok második fele minden esetben táncmeditációval zárult.
Már az elején elhatároztam, hogy a workshop sorozatot egy régi elképzelésem alapján fogom zárni. A hely és a mostani funkcióját megálmodók által létrehozott aktuális helyszellem (ami remélem sokáig meg is marad) biztosította, hogy megszülessen ez a közös munka.
Erről szeretnék pár sort írni.
A workshop egy kísérlet volt, arra, hogy mozdulatainkat összekapcsoljuk egy vizuális nyomhagyással. A nyomhagyás nem egy alkotás megszületésére, hanem a benne rejlő folyamatban való feloldódás emlékére és folyamat közbeni visszakapcsolásra volt hivatott. Tehát a folyamatra koncentráltunk, ami több szempontból izgalmasnak bizonyult.
Egyrészről a vizuális nyomhagyáshoz általában nagyon kevés és a célok érdekében korlátok közé szorított mozdulatokból születnek meg a "nyomok" (rajzok, festmények...). Ujj, csukló és ritkább esetben könyök, esetleg vállmozgás. Már pici gyerekkorunkban megtanítják hogyan fogd a ceruzát, hogyan ülj közben egy széken és még a teret is bekorlátolják hosszú időkre a félfamentes A4-be. /Mondjuk az el sem képzelhető hogy : "- Hopp gyerekek! Most a másik kézzel rajzolunk tovább!" aminek had ne részletezzem a jelentőségét! A workshopon természetesen nem volt kérdés ki jobb vagy balkezes mindkét kezet használtuk. /
Így izgalmas dolog a határokat bővíteni ilyen értelemben is. A vizuális alkotásról az iskolai rajzórákon azt is megtanuljuk, hogy a végeredményre koncentráljunk és persze azt is megtanítják melyik végeredmény jó és melyik nem. Egy gyerekrajznál!!! Könyörgöm neee!
Itt ez nem volt cél. Egyébként erről azt gondolom, aki nem művész annak ne is legyen cél, hogy az alkotási folyamat "jó eredménnyel" záruljon csak egyszerűen merüljön el benne, aki meg művész az nem attól tud műalkotást létrehozni mert bármi ilyesmi céljai lennének. Szóval ez a része úgy hülyeség kéremszépen ahogy van szerintem.
Harmadrészt az összeválogatott minimál zenékre folyamatosan ismételt mozdulatsorok finoman vezetnek át egy másik tudatállapotba.
Az alkotási folyamat különleges csoda, ami mindenkié. De fontos tudni, hogy ez akkor akkor van így, ha nem akarunk ennek a folyamatnak minden pillanatában kitalált! célokért küzdő, valamiféle vélt ideáknak megfelelni akaró, esetleg folyamatosan versenyben lévő duracell nyuszik lenni.
Íme ilyen volt:
Itt ez nem volt cél. Egyébként erről azt gondolom, aki nem művész annak ne is legyen cél, hogy az alkotási folyamat "jó eredménnyel" záruljon csak egyszerűen merüljön el benne, aki meg művész az nem attól tud műalkotást létrehozni mert bármi ilyesmi céljai lennének. Szóval ez a része úgy hülyeség kéremszépen ahogy van szerintem.
Harmadrészt az összeválogatott minimál zenékre folyamatosan ismételt mozdulatsorok finoman vezetnek át egy másik tudatállapotba.
Az alkotási folyamat különleges csoda, ami mindenkié. De fontos tudni, hogy ez akkor akkor van így, ha nem akarunk ennek a folyamatnak minden pillanatában kitalált! célokért küzdő, valamiféle vélt ideáknak megfelelni akaró, esetleg folyamatosan versenyben lévő duracell nyuszik lenni.
Íme ilyen volt:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése