Színész író nélkül, zenekar zeneszerző nélkül, táncos zene nélkül és még sorolhatnám. De ez borzalmasan hangzik, úgyhogy nem teszem.
A művészetek sosem voltak egymástól izoláltan működő "műhelyek". Folyamatos kölcsönhatásban, egymásra reagálva léteztek és alakultak. A táncos - legtöbbször - zenére mozdul, a színpadon a látvány, a hang és a mozdulat egységet alkot, a film a zene és a kép szoros szövetségéből hoz létre egy új világot. Szóval a különböző művészeti ágak, egymásra reagálva, együtt teremtenek újat. Van, hogy konkrétan van hogy gondolati szinten kapcsolódik be egy társművészet. Például nagy számban léteznek képzőművészeti inspirációra született zeneművek vagy irodalmi művek hatására született zenék. Ez egy csodálatos és természetes szimbiózis.
A digitális világban egyre inkább jogi akadályokba ütközik az ilyen jellegű közös alkotás. Sokszor büntetés és elnémítás jár érte az egyik félnek. Előfordult, hogy világhírű neves képzőművész filmes munkáját láttam elnémítva. Szerintem a zenemű alkotója örült volna ennek a felhasználásnak, de gondolom a producer le se sz@rja mindezt. Szóval ott sem volt teljes ezáltal a kis videó összhangja de a táncos és a zene - vagy hanghatás legalább - szinte elválaszthatatlan.
A táncos dialógust folytat a zenével így ha a zenét eltávolítjuk, a tánc értelmezhetetlenné válik. Mégis, ha egy táncos közzéteszi a koreográfiáját gyakran automatikusan letiltják a videóját és fenyegető jogi leveleket kap. Mindez egy olyan közegben történik, ahol a kép- és szöveglopás mindennapos mégsem üldözött.
A szerzői jog célja eredetileg a művészet védelme volt. Ma viszont sokszor akadályozza az együttműködést.
Miért élvez különleges védelmet a zenemű, miközben a tánc, a látványterv, a mozgás, az előadó, a vizuális világ sokszor láthatatlanná válik a jog számára?
A közösségi oldalakon a zeneipar nyomása miatt automatikusan törlik a tartalmakat, de a képek, grafikák, illusztrációk és más vizuális elemek gond nélkül lopkodhatók, használhatók átdolgozva vagy forrásmegjelölés nélkül.
Ez azt üzeni nekünk, hogy az egyik művész munkája többet ér, mint a másiké. A zene védendőbb, mint a tánc. A producer fontosabb, mint a koreográfus. Ez nemcsak igazságtalan, hanem teljesen eltorzítja az alkotói együttműködés természetét.
A zeneipar globális bevétele 2024-ben 30 milliárd dollár körül volt. Ez egy zárójeles "vajon miért?" mondat volt. Nem utaltam semmire. Mert mindez a zeneművek alkotóinak védelméről szól nyilván és a pénzhez semmi köze nem lehet. :D
Ettől még egyet értek azzal, hogy persze tiszteljük a másik ember befektetett energiáját, kreativitását, talentumát ha már használjuk az alkotását, de hogyan ha nem kapunk rá lehetőséget? Mármint egyszerű, normális, elfogadható lehetőséget?
Ebből a rémálomból egyetlen kiút létezik szerintem. Egy támogatási modell létrehozása, nem pedig az állandó büntetés.
Amúgy rengeteg területe van az életnek ahol ilyen módon lehetne megoldásokat találni, de neeeem.
Mi lenne, ha a letiltás helyett lehetőség lenne támogatni egymást? Egy táncos videó alatt megjelenhetne egy gomb: „Támogasd a zene szerzőjét” vagy fordítva. Így minden fél jól járhatna, a zenész jogdíjhoz jutna, a táncos megoszthatná a munkáját, a közönség pedig gazdagabb élményben részesülhetne.
A digitális világban új szabályokra lenne szükség. Olyanokra, amelyek nem szétválasztják, hanem összehozzák az alkotókat. /vagy egyáltalán bárkit mert ezeken a platformokon más témákban is a szétválasztás a hangsúlyos/ A társművészetek egymásra épülnek és csak együtt tudnak igazán hatni. A jognak nem korlátoznia kellene ezt, hanem teret adni neki. Szerintem....
Szerinted?
A művészetek sosem voltak egymástól izoláltan működő "műhelyek". Folyamatos kölcsönhatásban, egymásra reagálva léteztek és alakultak. A táncos - legtöbbször - zenére mozdul, a színpadon a látvány, a hang és a mozdulat egységet alkot, a film a zene és a kép szoros szövetségéből hoz létre egy új világot. Szóval a különböző művészeti ágak, egymásra reagálva, együtt teremtenek újat. Van, hogy konkrétan van hogy gondolati szinten kapcsolódik be egy társművészet. Például nagy számban léteznek képzőművészeti inspirációra született zeneművek vagy irodalmi művek hatására született zenék. Ez egy csodálatos és természetes szimbiózis.
A digitális világban egyre inkább jogi akadályokba ütközik az ilyen jellegű közös alkotás. Sokszor büntetés és elnémítás jár érte az egyik félnek. Előfordult, hogy világhírű neves képzőművész filmes munkáját láttam elnémítva. Szerintem a zenemű alkotója örült volna ennek a felhasználásnak, de gondolom a producer le se sz@rja mindezt. Szóval ott sem volt teljes ezáltal a kis videó összhangja de a táncos és a zene - vagy hanghatás legalább - szinte elválaszthatatlan.
A táncos dialógust folytat a zenével így ha a zenét eltávolítjuk, a tánc értelmezhetetlenné válik. Mégis, ha egy táncos közzéteszi a koreográfiáját gyakran automatikusan letiltják a videóját és fenyegető jogi leveleket kap. Mindez egy olyan közegben történik, ahol a kép- és szöveglopás mindennapos mégsem üldözött.
A szerzői jog célja eredetileg a művészet védelme volt. Ma viszont sokszor akadályozza az együttműködést.
Miért élvez különleges védelmet a zenemű, miközben a tánc, a látványterv, a mozgás, az előadó, a vizuális világ sokszor láthatatlanná válik a jog számára?
A közösségi oldalakon a zeneipar nyomása miatt automatikusan törlik a tartalmakat, de a képek, grafikák, illusztrációk és más vizuális elemek gond nélkül lopkodhatók, használhatók átdolgozva vagy forrásmegjelölés nélkül.
Ez azt üzeni nekünk, hogy az egyik művész munkája többet ér, mint a másiké. A zene védendőbb, mint a tánc. A producer fontosabb, mint a koreográfus. Ez nemcsak igazságtalan, hanem teljesen eltorzítja az alkotói együttműködés természetét.
A zeneipar globális bevétele 2024-ben 30 milliárd dollár körül volt. Ez egy zárójeles "vajon miért?" mondat volt. Nem utaltam semmire. Mert mindez a zeneművek alkotóinak védelméről szól nyilván és a pénzhez semmi köze nem lehet. :D
Ettől még egyet értek azzal, hogy persze tiszteljük a másik ember befektetett energiáját, kreativitását, talentumát ha már használjuk az alkotását, de hogyan ha nem kapunk rá lehetőséget? Mármint egyszerű, normális, elfogadható lehetőséget?
Ebből a rémálomból egyetlen kiút létezik szerintem. Egy támogatási modell létrehozása, nem pedig az állandó büntetés.
Amúgy rengeteg területe van az életnek ahol ilyen módon lehetne megoldásokat találni, de neeeem.
Mi lenne, ha a letiltás helyett lehetőség lenne támogatni egymást? Egy táncos videó alatt megjelenhetne egy gomb: „Támogasd a zene szerzőjét” vagy fordítva. Így minden fél jól járhatna, a zenész jogdíjhoz jutna, a táncos megoszthatná a munkáját, a közönség pedig gazdagabb élményben részesülhetne.
A digitális világban új szabályokra lenne szükség. Olyanokra, amelyek nem szétválasztják, hanem összehozzák az alkotókat. /vagy egyáltalán bárkit mert ezeken a platformokon más témákban is a szétválasztás a hangsúlyos/ A társművészetek egymásra épülnek és csak együtt tudnak igazán hatni. A jognak nem korlátoznia kellene ezt, hanem teret adni neki. Szerintem....
Szerinted?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése