"Ezek csendes sikerek, de valódiak"

Ma ismét azon gondolkodtam, miért tanítok ennyi éve táncot. Mi tart meg mindig ebben az egészben és hogy lehet az, hogy ennyi év és ennyi munka után újra meg újra felmerül bennem a kérdés, van e egyáltalán értelme annak amit csinálok.
Annak a rengeteg energiának, időnek, figyelemnek, amit beleteszek vajon érződik e a súlya.
Minden órámra órákat készülök. Általában több ideig készülök egy órára vagy workshopra, mint amennyi idő alatt lefut az egész. Van hogy hónapokig dolgozom valamin, építek, szervezek, megálmodok, megvalósítok, majd a végén jön az a bizonyos csend. Olyan csend ez, amit nehéz nem kudarcként érzékelni. Olyan érzés, mintha a legnagyobb erőfeszítések is csak egy szűk körhöz jutnának el, mintha azon túl nem történne semmi. Mintha 24 éve nem tudnék áttörni egy falat. Közben persze az sem esik jól, hogy azt látom mások kevesebb befektetéssel komoly elismerést kapnak. És ilyenkor valami meginog bennem.
Szerencsére ez a történet viszont nem csak erről szól. A tánctól kaptam valamit, amit semmi más nem adott meg azelőtt. Mély emberi kapcsolatokat és közösséget. Olyan közösségeket, barátságokat és komoly női szövetségeket, amiknek valódi súlya van. Ez a közeg tanított és formált. A tánc segített újraértelmezni a nőiességemet és míg másokat tanítottam, én is tanultam. De még mennyi mindent! Alázatot, türelmet, rugalmasságot. És most ezeknek komoly hasznát veszem. És persze tanulok tovább.
A siker van hogy csendes. Ott van pár apró mozdulatban, egy-egy pillantásban, mosolyban, óra végi röhögcsélésben, beszélgetésben. Ezek nagyon csendes sikerek, de valódiak. Ezek tartják bennem az erőt akkor is, amikor nem jár velük taps, ezer lájk, hajbókolás és elismerés.
Sokat dolgozom. Előfordul néha, hogy haragszom az arányokra. Elfáradok a láthatatlanságba, de aztán mindig rájövök, hogy amit csinálok, annak van értéke. Ez nem igazán mérhető érték, még csak nem is mindig látható, de én érzem, hogy mély és igaz.
Ez az út nem könnyű de tapasztalatban, mélységben, emberi kapcsolatokban gazdagít.
És én reménykedem benne, hogy talán végül csak valami ilyesmi számít igazán. ;)