TRIBAL PIKNIK

 A Tribal Piknik egy olyan Duna parti esemény, ahol a gondolat, a mozdulat és a közösségi élmény találkozik. A program fókuszában a kulturális érték változásának témája áll, amit a törzsi táncos szubkultúrán keresztül beszélünk ki. Foglalkozunk majd - többek között azzal a kérdéssel, ami sokakat - vagy talán mindenkit - érint, hogy hogyan módosul értékrendünk egy olyan korban, ahol sokszor a látszat, az önmarketing a piaci elvárások és algoritmusok felülírják a szakmai kompetenciát és az értékes tartalmat.




A program során pódiumbeszélgetésre kerül sor olyan alkotókkal és gondolkodókkal, akik a művészet, a pszichológia és a társadalomtudomány határterületein otthonosan mozognak.
A beszélgetés tematikusan építkezik, előre meghatározott kérdéskörök mentén, de a második szakasz interaktív, nézői hozzászólásokkal és kérdésekkel is számol.
A tartalomhoz tánc etűdök és performatív elemek kapcsolódnak, amelyek jelen esetben narratíva mellett jelennek meg.
A program második felében rövid tánctanítás várja az érdeklődőket, melyben egyszerű mozdulatokkal dolgozunk. Ezt követően kötetlen együttlét és közös jelenlét zárja az eseményt.
A rendezvény non-profit jellegű, a részvétel ingyenes. A szervezők minden fellépést és közreműködést önkéntesen vállalnak, a cél a törzsi táncok népszerűsítése és egy szabad, gondolatébresztő, közösségépítő est megvalósítása.
A piknik hangulatot a Kabin biztosítja, ahol a program ideje alatt elérhető az étel- és italkínálat.
Időpont: 2025. július 26. 16:00
Helyszín: Budapest: Kabin, Népsziget
Beszélgetőpartnerek:
Joós Judit – a magyar törzsi táncos közösség vezetője, szupervizor / coach, táncpedagógus, nemzetközileg elismert flamenco fan dialect reprezentáns
Rembeczki Eszter – törzsi fúziós táncos, jazzoriental táncoktató, filozófiai szakember és oktató
Armin Merei – törzsi fúziós táncoktató, koreográfus, marketing szakember
Moderátor: Debreceni Nelli – képzőművész, művészetpedagógus, törzsi fúziós táncos- és tanár



Mindenkit szeretettel várunk, aki nyitott egy mélyebb, érték- és egyben élményalapú együttlétre, együtt gondolkodásra, mozdulásra, párbeszédre!
Az esemény tempója nem sietős. A valódi figyelemhez, a gondolatok elmélyítéséhez és a közös jelenléthez időre van szükség. Ezt most megadjuk magunknak – és egymásnak is. Így készülj!
Remélem találkozunk!
Design: @Okuniwa Design

Megjegyzések