Nem szeretem kétszer ugyanazt a táncot előadni. Ez komoly kihívás elé állítja a tanítványaimat, de azt hiszem így izgalmasabb táncéletük van, mintha évekig ugyanazt táncolnák. :) ...és fejlődési lehetőségnek sem utolsó.
Minden előadásnak megvan a saját ideje és tere. Szeretem ilyenkor elkapni odafentről vagy odakintről az aktuális rezgéseket na meg a hullámokat. Így történt ez most is.
Nekem ez egy nagyon fontos esemény volt, mivel az általam is példaképként tisztelt törzsi táncközösség első számú vezetőjének, Joós Juditnak a szervezésében zajlott.
Szóval az est előtt egy héttel meghallottam ezt a zenét. Elképesztő hatással volt rám. Már azt se tudom, hogy dobta ki a rendszer és a monoton kezdet után miért hallgattam egyáltalán tovább. Talán éreztem, hogy ez valami feszültségkeltés lesz és érkezik még valami. Így is lett. Elindult ez a dúdolás, amitől borsódzott a hátam, na és még csak ezután jött az ének és ezek a szavak, amiket a zsigereimben éreztem.
Valójában éppen a szólómhoz kerestem zenét, de ahányszor becsuktam a szemem, hogy lássam a táncot, mindig benne voltak a többiek is. Úgyhogy nekik szegeztem az egyetlen erre a fellépésre szánt négyórás próbánk első öt percében a kérdést: mi lenne ha erre táncolnánk együtt? Kicsit megijedtek, hogy hogyan fogjuk ezt kivitelezni, de mindenki oda volt a zenétől, úgyhogy belevágtunk a munkába. Aztán kerítettünk még rá másfél órát a rendes csütörtöki óránk után. Először ott táncoltuk el a megvágott zenére, az új ruhánkban és tükör nélkül. Két nappal a fellépés előtt. Aztán lett volna egy szólóm is, amire kedden meg is lett a zeném, de próbálni nem tudtam rá, mert sok munkám volt. Úgyhogy marad a munka közbeni zenehallgatás, fejben táncolás, helyszíni improvizálásra készülés.
Szóval az est előtt egy héttel meghallottam ezt a zenét. Elképesztő hatással volt rám. Már azt se tudom, hogy dobta ki a rendszer és a monoton kezdet után miért hallgattam egyáltalán tovább. Talán éreztem, hogy ez valami feszültségkeltés lesz és érkezik még valami. Így is lett. Elindult ez a dúdolás, amitől borsódzott a hátam, na és még csak ezután jött az ének és ezek a szavak, amiket a zsigereimben éreztem.
Valójában éppen a szólómhoz kerestem zenét, de ahányszor becsuktam a szemem, hogy lássam a táncot, mindig benne voltak a többiek is. Úgyhogy nekik szegeztem az egyetlen erre a fellépésre szánt négyórás próbánk első öt percében a kérdést: mi lenne ha erre táncolnánk együtt? Kicsit megijedtek, hogy hogyan fogjuk ezt kivitelezni, de mindenki oda volt a zenétől, úgyhogy belevágtunk a munkába. Aztán kerítettünk még rá másfél órát a rendes csütörtöki óránk után. Először ott táncoltuk el a megvágott zenére, az új ruhánkban és tükör nélkül. Két nappal a fellépés előtt. Aztán lett volna egy szólóm is, amire kedden meg is lett a zeném, de próbálni nem tudtam rá, mert sok munkám volt. Úgyhogy marad a munka közbeni zenehallgatás, fejben táncolás, helyszíni improvizálásra készülés.
A sok munka, szinte semmi gyakorlás és a tény, hogy szombaton, a fellépés napján egész nap vegán séf tanfolyamon leszek (ami amúgy egy csoda) péntek estére úgy kiborított, hogy elbőgtem magam azon, amikor nem találtam a telefontöltőmet. (ez nem gyakori jelenség nálam, mármint a bőgés...a másik igen)
Úgyhogy szombaton fáradtan, kajaszagú ruhában beestem a csodálatos Benczúr házba és igyekeztem átlényegülni. Őszintén szólva nem volt nehéz, mert a csajok már ott voltak és nyugodtan várták az ünnepi eseményt. Az, hogy mi összetartozunk olyan erőt adott, aminek megtapasztalásáról írni nem tudok többet, csak kívánom mindenkinek hogy éljen át hasonlót!
(talán a videón látszik valami ebből az összetartozásból)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése